Szijjártó Péter az orosz felsőház első elnökhelyettesével egyeztetett

2019 szeptember 9.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyikolaj Fjodorovval, az orosz szövetségi parlament felsőházának, a Szövetségi Tanácsának az első elnökhelyettesével folytatott megbeszélést hétfőn – közölte a Külgazdasági és külügyminisztérium az MTI-vel.

A közlemény szerint a felek megerősítették elkötelezettségüket a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése iránt, valamint örömmel állapították meg, hogy a jövő évben Ukrajnán keresztül megvásárolni szándékozott gázmennyiség szinte teljes egészében megérkezett a magyarországi tározókba, így garantált Magyarország jövő évi gázellátása.

Beszéltek továbbá a Wizzair október végén induló Budapest-Kazany járatáról, amely újabb orosz régiót kapcsol be a gazdasági együttműködésbe, az EU-s szankciók által leginkább érintett mezőgazdasági területen ugyanis komoly előrelépést jelentenek a magyar tejipari és takarmánygyártó beruházások.

A tájékoztatás szerint szót ejtettek továbbá a Richter gyógyszergyár további termékeinek bevezetéséről az orosz piacon, amelytől a kétoldalú kereskedelem további bővülését várják.