Szijjártó: Magyarországnak és Oroszországnak is fontos a keresztény kultúra védelme

2019 november 3.

Magyarország és Oroszország számára is fontos a keresztény kultúra védelme – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter kifejtette: Oroszországgal egy nagyon komoly, feszítő jellegű nemzetközi, politikai kérdésben sikerült együttműködést kialakítani, a keresztény közösségek védelmére. Magyarország és Oroszország egyaránt jelentős erőforrásokat mozgósít a keresztény kultúra és közösségek megvédése érdekében – mondta.

Most a két ország megállapodott arról, hogy Szíriában közösen építenek újjá egy kolostort, továbbá, hogy egy város kenyérellátását biztonságosan lehetővé tévő nagy péküzem felépítését is közösen finanszírozzák – említett példákat.

Azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök e heti budapesti látogatásán nagyon fontos ipari együttműködési megállapodásokat kötöttek. A magyar vasúti járműgyártás történetének legnagyobb külföldi megrendelését sikerült megszerezni. Magyar-orosz ipari együttműködés keretében 1300 vasúti kocsit fognak szállítani Egyiptomba. A megbízás értéke több mint egymilliárd dollár – közölte.

A miniszter elmondta: arról is megállapodás született, hogy a Mahart szárnyashajó állományát felújítják, modernizálják, szintén orosz ipari együttműködés keretében.

Szijjártó Péter kiemelte: amikor Oroszország vezetőivel tárgyalnak, egyértelmű, hogy az energetikai kérdések uralják a napirendet. Úgy fogalmazott, most “kényelmes a helyzetünk”, hiszen olyan még soha nem volt Magyarország történetében, hogy az országban található gáztározók szinte teljesen fel vannak töltve. Így már a jövő télre vonatkozóan folytatnak tárgyalásokat – tette hozzá.

Kifejtette, sikerült megkötni azokat a szükséges megállapodásokat is, amelyek nyomán a Richter – a legnagyobb magyar gyógyszergyártó vállalat – újabb piaci sikereket érhet el Moszkvában, ugyanis egy 15 millió dolláros beruházást hajt végre annak köszönhetően, hogy a vállalat egyik legfontosabb terméke felkerült az orosz társadalombiztosítás által támogatott listára.

A miniszter beszámolt arról, hogy Magyarország újabb sikereket ér el élelmiszeripari, mezőgazdasági vállalatainak beruházásai nyomán is, a takarmánygyártás területén.