Budapesten és Debrecenben rendezik az Orosz Zenei Fesztivált

2019 május 16.

Budapesten és Debrecenben rendezik meg október 7. és 13. között az Orosz Zenei Fesztivált, amelyen minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba.

Prokofjev művei között megszólal az I. Zongoraverseny, valamint a Rómeó és Júlia, Lukácsházi Győző a gyerekeknek mutatja be a Péter és a farkas című darabot. Glinka kamaraművei, Szkrjabin zongoradarabjai és Rimszkij-Korszakov dalai mellett Csajkovszkij Vesperása is elhangzik.

Egész napos programmal, közte előadással, kiállítással és filmvetítéssel emlékeznek meg a 180 éve született Muszorgszkijról, a fesztivál meghívására érkező orosz guszli együttes pedig az orosz népzenébe ad bepillantást tradicionális pengetős hangszereik segítségével.

A fesztiválnak Budapesten a Zeneakadémia, a Szent István Bazilika és az Orosz Kulturális Központ ad otthont, Debrecenben a Kölcsey Központ és a Református Nagytemplom lesz a koncertek helyszíne – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A rendezvényen fellép mások mellett Fokanov Anatolij operaénekes, a Kruppa Vonósnégyes, Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész, a Kodály Kórus Debrecen, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, Pregun Tamás és Palojtay János zongoraművész.

A fesztivál a Kodály Filharmóniával továbbra is szorosan együtt működik, a zenekar Somogyi-Tóth Dániel, a kórus pedig Szabó-Sipos Máté vezényletével szólal meg. A fesztivál művészeti vezetője Szabó Marcell zongoraművész.

A részletes programokról a www.ozf.hu oldalon és a fesztivál facebook oldalán lehet olvasni, jegyek is ezeken a felületeken rendelhetők.

The post Budapesten és Debrecenben rendezik az Orosz Zenei Fesztivált appeared first on Orosz Hírek.