Ne adjuk fel egykönnyen!

Szerző: CEC | 2013 május 15.

Az elmúlt héten inkább negatív hírek jelentek meg a magyar-orosz üzleti kapcsolatokról. A reláció legnagyobb magyar exportőre, a Richter Gedeon tőzsdén is jegyzett gyógyszercég azt jelentette be, hogy korábbi előrejelzéseihez képest immár csak alacsonyabb orosz értékesítéssel számol. Mielőtt túlzott jelentőséget tulajdonítanánk a hírnek, fontos ismerni a hozzá adott kommentárt is: nem a fundamentális kapcsolatok szorultak vissza, csak egy licensz szerződés lejárata okoz eladás-csökkenést.

1

A másik ilyen hangulatú hír a magyar-orosz kapcsolatokról, egy tanulmánykötet megjelenéséhez kötődik. Arról szól a megállapítás, hogy még mindig nem sikerült elérni az 1998-as orosz válság előtti kereskedelmi szintet a két ország között. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) több tanulmánykötetet is bemutatott, és ezen az eseményen a szakértők kiemelték, miközben az orosz vevők kegyeiért velünk versengő kelet-közép-európai országok már válság előtti volumenek felett adnak el árut, mi még nem.

Ludvig Zsuzsa tudományos főmunkatárs a hirado.hu beszámolója szerint úgy fogalmazott, mi valahogy könnyebben feladtuk az orosz piacot. Igaz, másnak sem volt könnyű az orosz részről fizetésképtelenséggel is járó 1998-as válság után felépíteni a bizalmat, a pénzügyi biztonságot, de azért az EU régi tagállamai 2002-2003-ban már elérték a régi szinteket.

A főmunkatárs szerint az is jellemző, hogy a szakértők, az elemzők mindig kiemelik Oroszország, az orosz gazdaság túlpolitizáltságát és a gazdaságot is erősen politikavezérelt területként írják le. Ebben természetesen lehet igazság, de Ludvig Zsuzsa szerint a külkereskedelem egyre kevésbé szól erről, példája szerint a lengyel-orosz politikai kapcsolatok sem felhőtlenek, de a lengyel kivitel mégis jól fejlődik.

Az orosz piac feladása hiba, a túlpolitizáltságra hivatkozni pedig sokszor csak magyarázkodás. Valóban, mint mindig mindenhez, az orosz üzleti sikerhez is dolgozni kell. Ha pedig nem munkálkodunk a sikeren, akkor mindig egyszerűbb azt mondani, hogy Oroszország túlpolitizált, mint azt mondani, hogy nem feleltünk meg, nem dolgoztunk eleget, veszítettünk a versenyben.

Zárjuk azonban posztunkat kissé optimistábban, hiszen vannak azért előremutató jelek is. A legnagyobb orosz bank, a Szberbank nemrégiben magas szinten képviseltette magát Budapesten és a bank alelnöke együttműködést írt alá a magyar Eximbank elnök-vezérigazgatójával arról, hogy kölcsönösen segítik a két ország közötti kapcsolatok élénkítését. Adja isten, hogy ez is segítsen, de a legfontosabb mindig az a munka, amelyet a cégek maguk végeznek el a kapcsolatok építéséért. Minden más csak hab a tortán, de a torta mi vagyunk!

Hozzászólások