Hat magyar cég mutatkozott be Ukrajnában

2013 március 5.

Február 20-22. között immáron 17. alkalommal rendezték meg a KyivBuild építőipari szakkiállítást, amelyen sok év kihagyás után idén Magyarország kollektív nemzeti standdal jelent meg.

ceci

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szervezésében a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével 6 magyar cég vehetett részt a közös nemzeti standon, amelyet a kiállítás második napján meglátogatott Bayer Mihály kijevi magyar nagykövet is.

A magyar cégek a kiállításon lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák termékeiket és technológiájukat az ukrán építőipari disztribútoroknak és gyártóknak, valamint az ukrán nagyközönségnek.

A stand látogatottsága alapján elmondható, hogy az ukránok részéről komoly érdeklődés mutatkozik a magyar építőipari termékek és technológiák iránt. A kiállításon Magyarország mellett Románia és Németország mutatkozott be nemzeti standdal, de számos cég érkezett Belaruszból, Lengyelországból, Olaszországból és Kínából is.

Érdemes a kkv-knak keletre kacsintani

Hozzánk, vagy az EU átlagához képest is két-háromszor nagyobb növekedési rátával kecsegtetnek Közép-Ázsia országai. Eddig ismert piacainkon a kereslet stagnál, ezért a magyar kkv-k fejlődéséhez kulcsfontosságú lenne új exportpiacok feltárása. Az ehhez segítséget nyújtó pályázat kerete lassan kimerül, ennek újbóli kiírását szorgalmazzák a piaci szereplők.

Noha a GOP 3.3.3. pályázat 2012-es kiírása körül észlelt viszonylagos érdektelenség miatt novemberben még aggodalmuknak adtak hangot a Creative Expert Consulting szakemberei, végül hamar híre ment a kedvező feltételeknek a kisvállalati célcsoport körében, és év végére beindult a 3 milliárd forintos keretért a versenyfutás.